Kinga és Feri esküvője

Kinga és Feri 2015 október 3-án mondta ki a boldogító igent és kelt egybe, hogy közösen folytassák tovább életútjukat. A lagzira Egerben került sor a Szent István hotel éttermében, ahol egy 3 tagú zenekar és a Klasszkabin is szórakoztatta a násznépet az egész este folyamán. Mondanunk sem kell hogy a fotókabin, amit sokan csak fotósaroknak becéztek, elsöprő sikert aratott a vendégek körében, hiszen szinte megállás nélkül adták át egymásnak a kiegészítőket és a helyet a fotókabinban.
A beépített szélgép pedig nem csak modell fotózáshoz hasonló élményt nyújtott hosszú hajú hölgy vendégeinknek, de sokak számára még jól is jött a hűsítő szellő a pálinkától felhevült légkörben.
A képeket visszanézve jól látszik hogy a násznép az este haladtával egyre jobban belejött a fotózkodásba és egyre kreatívabban beöltözve pózóltak a kamerának. A Klasszkabin két képet nyomtatott minden alkalom után, így a vendégek a második képet a vendégkönyvbe ragaszthatták személyes üzenetükkel együtt, így az este folyamán amellett hogy jól mulattak, még egy igazán személyes, maradandó emléket is létre hoztak a kedves párnak.
A Klasszkabin ezúton is gratulál, és sok sok boldog évet kíván Kingának és Ferinek közös életútjuk során!

klasszkabin fotósarok kiegészítők esküvőn

fotósarok esküvőn